Delena Online

Ismerd meg még jobban Ninát!

Újabb interjú

Kanada, New York City és Los Angeles közötti oda-vissza utazgatás, TV műsorok forgatása, filmekben és magazin borítókon való szereplés, edzés (nemrég lett a Reebok és a Les Mills nagykövete), cápák mentése – Nina világa nem annyira gondtalan és pompás, mint aminek látszik. „Úgy rohangáltam az utóbbi hónapokban, mint egy őrült. Már nehéz nyomon követni”, mondja a 28 éves színésznő. Ebben a hónapban szerepel az Egyenesen át-ban, egy sci-fi thrillerben, ami olyan orvostanhallgatókról szól, akik a halál utáni életet vizsgálják azzal, hogy megállíttatják a szívüket, halál-közeli állapotot előidézve. „Nagyon jól éreztem magam ennek a karakternek a játszása közben, ami mondhatni, az első felnőtt szerepem volt, szakmai értelemben.” Miután megvolt az áttörése a Degrassi gimi című sorozattal, majd az azt követő természetfeletti Vámpírnaplókkal, mely elindította a karrierjét, most szakít ezekkel a szerepekkel. De ma Nina bebizonyítja, hogy nincs olyan szerep (színészkedésben vagy a valós életben), amit ne tudna teljesíteni.

Improvizálási órákat veszel az UCB-n [Californiai egyetem] – kedvtelésből vagy a karrierért?
Mindig is szerettem az improvizálást, és nap, mint nap csinálom a munkám során, de a színi iskola óta nem vettem hivatalos órákat. Szerettem volna feleleveníteni ezt [a tudást] szakmailag és személyesen is, hogy mindig formában legyek, elvégre, ha az ember abbahagyja használni, akkor elfelejtheti [a tudást].

A kutyád, Maverick, egy „az orvosok által igazolt érzelmi támogató állat”. Nagyon fontosnak tűnik az életedben.
Ő egy nagy adag vidámság. Még a pihenés közben is úgy néz ki, mintha mosolyogna, és engem is boldoggá tesz, hogy mindig egy ilyen „energia” van körülöttem. Ennivaló, aranyos, vicces és boldoggá tesz. Nem igazán tudom elképzelni az életemet nélküle. Volt még egy ilyen „csomagom”. A macskám, aki pár hónapja hunyt el, volt az életem másik fénypontja, és minden egyes nap hiányzik. Azt hiszem, mindig szükségem van egy szőrös barátra.

Menjünk kicsit vissza [az időben]. Amikor fiatal voltál, napi 4 órát edzettél heti 6-szor tornászként, de végül a színészkedés mellett döntöttél.
Lassan elértem abba a korba, amikor már nem fordulhattam volna vissza. Tudtam, hogy nem fogok az Olimpiára menni, és hogy nem lesz olyan mértékű versenyszellemem, ezért döntést kellett hoznom. Akkoriban még nem tudtam, de határozottan jó edzés volt ahhoz az úthoz, amit választottam az életrend, az elkötelezettség és kitartás miatt, amire szüksége volt az embernek. Ez felkészített az elutasításra, és megtanította, hogy tovább kell menni, keményebben dolgozni, és hogy a nemleges választ ne fogadjam el. Tornászként szívóssá váltam, színésznőként pedig még jobban.

Hogyan befolyásolt a szerény kanadai nevelésed?
Sokat költöztem. A szüleim Bulgáriában nőttek fel, én ott születtem és éltem egy nagyon rövid ideig, mielőtt Kanadába költöztünk volna. Minden nyáron visszamentünk Bulgáriába, és nagyon sokat kirándultunk Törökországban, Romániában és a szomszédos országokban, úgyhogy biztosan fiatalkoromban lettem ilyen utazás „őrült”. Nem volt kiváltságos életem, de az a kiváltságom megvolt, hogy számos kultúrát megismerhettem és találkozhattam emberekkel a társadalom összes részéből.

Emigránsként, aki Kanadából Amerikába jött, hogy vélekedsz a jelenlegi politikai helyzetről?
Mindig arra várok, hogy felébredjek, és rájöjjek, hogy mindez nem valós. Jelenleg nagyon bizonytalan a politikai helyzet, és megrémiszt a negatív utóhatásokat látni, amelyek eredményként fognak bekövetkezni – főleg a környezet kapcsán, legalábbis a mostani instabil állapotában -, vagy azt az irányt, ahová mindez megy; és a döntéseket, amiket a Fehérházban hoznak… Ezek a döntések, amiket most hoznak, nemcsak az országot befolyásolják, hanem az egész világot.

Kettős állampolgár vagy itt?
Nem, zöld kártyám van. Nem szavazhatok. Nem volt lehetőségem a szavazást befolyásolni szavak és az egyéb eszközök használatán kívül, amikhez hozzáférésem volt.

Rajta vagy a People [magazin] Legszebbek listáján, és folyamatosan neveznek a Maxim és FHM listáira is. De te sokkal többet képviselsz a külső szépségnél...
Ez nem valós – ez a legfélelmetesebb része. Olyan programjaink vannak, amivel photoshopolni tudunk mindent, ami egy nem reális képet teremt. A fiatal lányok látják ezt a képet, és azt gondolják, így kellene kinézniük, így kellene felébredniük. Ez volt az egyik oka annak, hogy részt akartam venni ezen a listán, és különösen büszke vagyok arra, hogy a smink nélküli szekciót képviselhetem. Nem viselek minden nap sminket, és ezt igyekszem a közösségi hálón is mutatni. Amikor instagram sztorikat csinálok, egyáltalán nem vagyok olyan „tündöklő”, ez egy betekintés a mindennapi életembe, ami viszonylag normális és átlagos. Nekem is vannak mitesszerjeim és pattanásaim, ugyanúgy megküzdök velük, mint mindenki más, krémekkel. Néha úgy megyek el otthonról, hogy ez a krém rajtam van, én pedig csak megfeledkezek róla. De ez az élet, kiszámíthatatlan, kínos és bizonytalannak érezzük magunkat mindig, de ez teljesen rendben van így, és mindenkinek vannak rossz és jó napjai. Különösen most fontos megmutatni a fiatal lányoknak, és tudatni velük, hogy pontosan úgy tökéletesek, ahogy vannak.

Van valami, ami kapcsán bizonytalan vagy?
Nagyon elfoglalt vagyok, és folyton mennem kell valahova, ezért nem igazán alszok. Borzalmas fekete karikák vannak a szemeim alatt ennek eredményeképp, ezért folyamatosan el kell takarnom őket, és meg kell próbálnom úgy tenni, mint aki tíz órát aludt, holott valójában csak hármat.

Hogyan kezeled az online kritikát?
Az online világ lehet gyönyörű és ugyanúgy rosszindulatú is, eléggé hasonlít a való világ középiskolájára. Miután elballagsz, még mindig egy diák vagy, még mindig piszkálnak, és lesz jó és rossz tapasztalatod. Az online világ majdhogynem még rosszabb ennél, mert mindenki a képernyő mögé tud bújni, és mondhatják azt, amit akarnak anélkül, hogy szemtől-szemben kelljen ezt megtenni. Ennek eredményeképp mondanak rossz dolgokat, hiszen sokkal nehezebb kegyetlen dolgokat a másik szemébe mondani. Én csak megpróbálom ignorálni. Nem olvasok gyakran kommenteket, ha elkerülhetem ezzel. Úgy próbálok cselekedni, ahogy azt hirdetem, s közben remélem, hogy a karma utoléri majd őket.

Azt mondtad nemrég, hogy igyekszel egészségesebb szokásokat felvenni, mint például többet enni. Nehéz volt tinédzsernek lenni, aki a kamerák előtt nőtt fel?
Úgy hiszem, hogy mindenki feszélyezett némileg, ha a kamerák előtt van, ha nem. Mindenki szereti a legjobbját mutatni, ezért természetesen én is mindig próbáltam erre figyelni, de azt hiszem, ez elmúlik, ahogy tapasztaltabb lesz az ember. Én is csak később tanultam meg, hogy minél többet eszel, annál jobban működik az anyagcseréd egy egészséges rátán, és így tényleg fogyhatsz, és jobban fogsz te is kinézni, ha ezt egy konzekvens ütemterv szerint csinálod. Soha nem éheztettem volna magam akkoriban, inkább mást ettem volna és kisebb adagokban.

Van egy nagyszerű fotó rólad és néhány koszorúslányról, ahogy stoppolni próbáltok Julianne Hough esküvőjén. Mi történt?
Lerobbant a busz, amikor az esküvőről a fogadásra mentünk, mivel kettő két különböző helyszínen volt. Igazából nem stoppoltunk, csak viccelődtünk. Kihasználtuk a lehetőséget, hogy egy klassz képet csináljunk az összes koszorúslányról, miközben arra vártunk, hogy a többi jármű erre járjon. Csak vicc volt. Igazából nem szálltunk be idegenek autójába, bár talán megtettük volna, ha bárki megállt volna.

Az új filmed, az Egyenesen át, az emberek halálból való visszahozásával foglalkozik…
Egy szigorú orvosi „újonckiképző tábor”-on mentünk keresztül azért, hogy megtanuljunk mindent arról, hogyan kell egy embert feléleszteni – CPR, a defibrillátor, szív monitorok használta, és ha mindez nem működik, akkor hogyan kell közvetlenül a testet vizsgálni. Muszáj volt megtennünk ezt, hogy hihetőnek tűnjünk a kamerában, mintha már évek óta ezt csinálnánk. Nem mondanám, hogy meg tudnám menteni egy ember életét, de bizonyosan tudnék segíteni az életben tartásában addig, amíg egy rendes rohammentős nem jön, ha valami történne. A karakterem különösen, ő nagyon konok, makacs és szabálykövető lány, és versenyszellemű, ezért a legtöbbet akarta kihozni magából és a határig elmenni. A film a halál és élet, valamint az erkölcsi iránytűk különböző témáit vizsgálja, illetve a helyes cselekvést. Ha nem teszed a helyes dolgot, annak súlya nehezedik rád? Tennél valamit ezért, vagy csak egyszerűen szemet hunynál felette?

Nehéz Hollywoodban randizni?
A paparazzi alanya vagy, de nagyon jó munkát végzel a titokban tartásával. Ez csak rám és a szerelmi életemre tartozik, és ez így is fog maradni. Ezért vagyok nagyon jó ebben, mert kerülöm az ilyen kérdéseket.

Nagyon a Miaminál lévő óceánra koncentrálunk, mint ahogy te is, a cápák iránti elköteleződéseddel az óceán védelmezőjeként.
A cápákat nagyon félreértik, és a sok film miatt félnek tőlük, illetve a sajtó is rossz fényben tűnteti fel őket. Ritka alkalmakkor van valamilyen baleset, erről hallasz, mivel nyilvánosságra hozzák, de arról nem hallasz semmit, amikor nem történik semmi, ami sokkal gyakrabban van. Vannak a vízben cápák, amik az emberekkel úsznak, és nem tesznek semmit, mert nem érdekeljük őket. Ők is állatok, és időről időre hibáznak, de rá kell jönnünk, hogy ha az ő otthonukban vagyunk, akkor ő a szabályaik szerint kell játszanunk, és már azzal rizikót vállalunk, amikor együtt vagyunk velük a vízben, de ők nem különösebben érdekeltek az emberekben. Ezt a tudatosságot szeretném terjeszteni, és biztossá tenni azt, hogy őket is megvédjék, mivel nincs senki más, aki törődne velük. Leszek én a hangjuk ezeknek a csodálatos és lenyűgöző teremtményeknek.

   

Címkék: Nina Dobrev
2017.08.28. 15:10, Damon Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre