Delena Online

8x08 We Have History Together

a szerkesztő véleménye

Trailer

Torrent

Felirat

Online

Songs

Epizódképek

Végre, x hét után megtört a csend! A Vámpírnaplók visszatért az én kis silány életembe. És meg kell mondanom, ütött, elég keményen. Feszültséggel teli, dinamikus részt kaptunk, egy percig sem unatkoztam, kapkodtam a fejem és a rész felénél már sík ideg voltam, hogy ebből vajon mi lesz és úristen... Ian remek rendező. Eddig nem igazán figyeltem, melyik részt ki rendezte, de Ian most tett róla, hogy figyeljek rá... annyiszor tolta a kis pofimba instagramon és facebookon a tényt, miszerint ő rendezi ezt a részt és ez az utolsó... hogy ha akartam volna se tudom elfelejteni. És piszok jó lett, én mondom! (Nem vagyok elfogult, nézzétek csak meg a részt. Tényleg.) Nem tudok betelni vele.

Szerkesztői vélemény

A rész elejét egy egészen vicces jelenettel indították. Damon és Stefan egy amolyan csoport terápián vesz részt. Meg akarják tudni, ki itt a leggonoszabb és azt Kadnak adni. De ami itt igazán vicces, az a párbeszéd Damon és Stefan közt. Egyszerűen imádtam, annyit nevettem rajtuk, hogy hú...! Aztán jött az első pofán csapás, ami nem csak nekem, de Damonnek is az volt. Amíg Damon megölte a potenciális gonosz jelöltet, addig Stefan megölt egy olyat, akit nem kellett volna. Lazán beközölte, hogy az a fickó Kadé, de a többi az övé... és közben amúgy küzdött kissé a vér látványa okozta... érzésekkel. Tudjátok, elborul az agya, ha vért lát. Damon kissé le is sokkolódik.
Aztán az ő következő jelenetük... Stefan kiszúr egy hölgyeményt. Ápoló, hasonlít Elenára és még a múltja is olyan, mint a lányé: a szülei autóbalesetben meghaltak. ... Egy részeg sofőr ütötte el őket. A lényeg, hogy Stefan próbára akarja tenni Damont is ezzel. Képes-e megölni egy olyan lányt, aki annyira hasonlít Elenára? De ne szaladjunk előre. A jelenet, amikor Stefan fogja magát és beleszúrja Damon combjába az injekciós tűt.... és verbénát juttat a szervezetébe. Hát köszi. És persze ezután Stefan rájátszik a dologra, rögtön felkiált, hogy van-e itt orvos? A hölgy pedig segít. Kórházi jelenet, Damon kórházi ágyban fekszik és rohadt szarul néz ki. Stefan közli, hogy nem árt, ha élethűen adja elő, hogy milyen nagy beteg. Ami még nagyon izé volt, hogy Stefan megigézte a hölgyeményt. Azt mondta neki, Damon volt a részeg sofőr, aki miatt a szülei meghaltak. Egy ideig a lány visszakozik, hogy ő orvos és azért van, hogy életeket mentsen, nem számít, ki mit tett... de Stef olyan jól játssza a szerepét... a hölgy kiküldi a szobából és vált még pár szót Damonnel, hogy elhiszi, mennyire sajnálja, de ez ide kevés, aztán az infúziójába juttat valami szert, amitől Damon meghal (de ugyebár nem végleg, hisz Kad szolgája). Bumm. Stefan-Damon 1:0. Stefannak igaza volt, a leányzó nem olyan jó, mint azt Damon hinni akarta.
Egyébként a lányt ekkor még nem öli meg egyikük sem, sőt, időközben Stefan elveszi Elena nyakláncát Damontől. Jön a szembesítés. Damon meg kiakad, elveszi a nyakláncot tőle és kidobja az autó ablakából, amolyan "remélem, boldog vagy"ként. Stefan közli, hogy van még itt valami... és a hátsóülésen ülő lányra mutat. Hát, Damon megöli. Igazából itt elvesztettem kissé a reményt. Se nyaklánc, se semmi érzelem, Damon... de végül Stefan nem tudta legyőzni Damon... hmm.... belső énjét. Vagy hogy mondjam. Ugyanis Damon másnap visszamegy, hogy megkeresse a nyakláncot. Közben egy elítélt közmunkással is vált pár szót. Ezt is nagyon bírtam. Damon szót ejt Stefanról, hogy ha elengedi magát, akkor vége mindennek. A fickó meg közli, hogy az emberek néha összeszedik magukat, meg stb. "Például vezekelnek, mint te? Minden egyes cukorkapapírral?" "Jobb, mintha a földön hagynám őket." Damon nagyon gondolkodóba esik, majd megpillantja a nyakláncot. Gyerekek, hogy itt mekkora kő esett le a szívemről!!! :) El sem tudom mondani! Én most már biztosra veszem, hogy Damon megmenekül. Mert ismét kapaszkodik valamibe. Nem tudja, miért, de jobban érzi magát, ha a nyaklánc nála van. Ez már fél siker! :)
Stefant viszont kábé ezekben a pillanatokban vesztettük el, legalábbis én úgy érzem. Egyrészt az egész rész során meg akartam ütni, hogy észhez térjen, másrészt... úristen. A rész végén egyszerűen kirázott a hideg, ahogy azt a sok hulát láttam a kórházban, majd Stefan véres arcát. RIPPER Stefan jelen. Damon pedig... ledöbbent velem együtt. Hűűű.
És igen, a rész többről szólt, nem csak róluk. Sybil szokásos módon keveri a bajt és meg akar ölni egy csomó embert, nem szimpi. Sajnálom Carolinet, mert teljesen sarokba van szorítva, másrészt nem lennék a helyében Stefan miatt. Egy gondolattal nagyon egyetértek, ami Sybilt illeti. Care valószínűleg tényleg szívesebben csinál bármit, csak hogy ne kelljen azon agyalnia, Stefan mit csinál, miféle rossz dolgokat. Ahj. Matt és az apja kapcsolata meg... nem tudom. Jó lenne, ha rendeznék majd, de úgy érzem, Mattben több az utálat, mint kellene. Hm, szóval nagyjából ez volt a részben. Imádtam!

2017.01.15. 13:39, Elena Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre