Sarj kötődés

Elena vámpírrá vált és nem boldogult a vérrel. Nem fogadta el a szervezete az állatok vérét, sem a vérkészítményt. És miért? Mert Damon azt mondta, emberi vérre van szüksége, anélkül nem fog működni ez az egész. (És Damon nem tudatosan, de befolyásolta a lányt.) 
Damon összevitatkoznak Stefannal, miszerint Elena csak azért van vele, mert a sarja. Ahogyan a hibridek követik Klaust, úgy követi Elena Damont. A férfi eleinte nem akarja ezt elhinni, mert úgy érzi, végre révbe ért és Elena az övé, boldog akar lenni és annak tudja be Stefanék "aggodalmát", hogy féltékenyek és nem akarják, hogy ő és Elena együtt legyenek.
Később a férfi úgy dönt, tesz egy próbát, de ha kiderül, hogy Elena nem a sarja, akkor látványos vezeklést vár Stefantól.

Meglátogatja Elenát a suliban és visz neki vérkészítményt, hogy tegyen vele még egy próbát, hátha most beválik. Kéri a lányt, hogy a kedvéért tegye meg. Elena iszik és hirtelen jó ízűnek találja azt a vért és nem lesz tőle rosszul. Damonba meg belehasít a felismerés, hogy ez tényleg azt jelenti, hogy a lány a sarja.

A sarj kötődés egy nagyon ritka dolog, viszont Damon egyszer már megtapasztalta, amikor valaki a sarja. Egy lány, akit átváltoztatott vámpírrá még New Orleansban, 1942-ben. Charlotte vakon követte minden parancsát, bármit kért tőle, megtette. De ez kezdett túl kínossá válni, le akarta magáról vakarni a lányt, így egy boszorkányhoz fordult segítségért. (Aki tulajdonképpen átvágta, így az a lány még évekkel később is a sarja volt.) Azzal hagyta ott, hogy számolja meg a város összes tégláját és majd másnap találkoznak a Bourbon Street sarkán. Másnapra Damon lelépett. És ennek már sok-sok éve.

Miközben Damonék a várost járják, Damon kap egy sms-t Elenától, hogy épp csajos estét tartanak a Salvatore házban, ami azt jelenti, hogy legalább olyan helyen van, ahol nem érheti baj. Stefan persze megint a sarj kötődést hozza fel.

Damon: Azt mondtam neki, érezze otthon magát.
Stefan: Azt mondtad neki, tehát így is tesz. Igaz?
Damon: Chh. A sarj kötődés nem ilyen szó szerinti, Stefan.
Stefan: Tényleg? Nevezz meg egyetlen dolgot, amit kértél tőle és nem kaptad meg.
Damon: Tudod, mit nem kaptam meg? Bűntudatot, kételyt. Értem, Stefan. Értem, hogy kibuktál, amiért Elena dobott, mert belém szeretett. Biztos, hogy ezért is a sarj kötődést hibázatod.
Stefan: Igen, Damon. Pontosan így van.
Damon: Talán olyan képtelen gondolat, hogy belém szerethet?
Stefan: Nem. Csak az a képtelenség, hogy annyira vak legyen, hogy nem látja, mennyit ártasz neki.
Damon: ...
Stefan: Hé, várj, Damon... sajnálom.

Ezután Damon felidéz egy emléket, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy Stefan elindul. Hova? Megnézni a Bourbon Street sarkát, hogy rájöjjön, mennyire szó szerinti a sarj kötődés. Közben még egyszer összezördülnek.

Stefan: És mit mondunk Elenának?
Damon: Szerintem nem kell mondanunk semmit.
Stefan: Heh. Nem hazudhatunk neki.
Damon: Csak elhallgatnánk a dolgot a jó ügy érdekében.
Stefan: Ohh, értem. Értem. Ez Damon nyelven annyit tesz: "Ne azt tegyük ami helyes, hanem azt, ami jó nekem."
Damon: És veled mi van, Önzetlenség Királya? Azt teszed, ami Elenának jó, vagy ami Neked jó? Mert nekem úgy tűnik, csak azért akarod megtörni Elena sarj kötődését, hogy visszaállítsd az eredeti Stefanos gyári beállításait. ... Megyek, szerzek egy italt. Majd kereslek, ha már nem vagy barom.

És láss csodát, Charlotte ott van a sarkon. Egyből letámadja Damont, méghozzá egy csókkal. Stefan szedi le a lányt a fivéréről.

Stefan: Mi a fene volt ez?
Damon: Megcsókolt...
Charlotte: Damon... tudtam, hogy vissza fogsz jönni hozzám. Szó szerint megszámoltam New Orleans minden épületének minden tégláját.
Stefan: ...szó szerint... minden téglát.

Damon kissé kelletlenül, de nyugtázza, hogy ez a kötődés tényleg mennyire komoly és szó szerinti. Ezután próbálja újra felkeresni azt a boszorkányt, aki tulajdonképpen annak idején sem segített neki. Azzal a boszival már nem tud beszélni Damon, csak annak a lányával, aki végül is kiböki a megoldást: a sarj kötődés akkor szűnik meg, ha Damon elengedi az alanyt. Küldje el, mondja azt neki, hogy ez teszi boldoggá. Ezzel felszabadítja.
Ezt ki is próbálja Charloettenál, aki eddig a napig számolgatta a téglákat, kissé őrült módon és várta, hogy Damon visszatérjen. Szabadon engedi a lányt és megtörik a kötődés.

Stefan nem bízik Damonben, hogy el tudja engedi Elenát, de a férfi közli, hogy megteszi. Ám az első este tényleg nem sikerül véghez vinnie a dolgot, mert Elena túl meggyőző. A lány beszélt Tylerrel erről a kötődés dologról és Ty azt mondta, az érzelmeket nem befolyásolja a kötődés, csakis a tetteket. Tehát Elena meg van győződve róla, hogy szerelmes Damonbe.

Damon: Elena, beszélnünk kell.
Elena: Tudom, hogy a sarjad vagyok. Caroline mondta el. Ezen dolgoztatok Stefannal, igaz? ... Van mód a megtörésére?
Damon: Nem igazán. Épp ezért kell beszélnünk.
Elena: Tyler azt mondta, a kötődés nincs hatással az érzelmeimre, csak a tetteimre. Az irántad való érzéseim nem változtak, Damon. Semmi sem változott.
Damon: Minden megváltozott, Elena.
Elena: Jó, igen, mármint... én változtam meg. És te is, Damon. És boldog vagyok. Tegnap reggel még te is az voltál, mielőtt ez kiderült.
Damon: Tudod, mi tenne boldoggá? Ha tudnám, hogy egész idő alatt, amíg én fülig szerelmes voltam beléd, az, amit irántam éreztél, valóságos volt.
Elena: Valóságos. Tudom, hogy az, Damon. Tudom, hogy mire készülsz... kérlek, ne tedd ezt velem.
Damon: Nem akarom ezt tenni, Elena! Nem én vagyok a jó fiú, emlékszel? Én az önző fivér vagyok. Elveszem, amit akarok. Azt teszek, amit akarok. Hazudok az öcsémnek, beleszeretek a barátnőjébe... helytelenül cselekszem! ... De veled... helyesen kell cselekednem.
Elena: *a szívére húzza Damon kezét* Ez helytelen tűnnik? *megérinti a férfi arcát* Ez helytelennek tűnik?

Ezek után még "együtt" vannak, de mégsem. Damon lelkiismerete nem hagyja nyugodni, na meg így, hogy nem lehet 100%-ig biztos Elenában, így azért neki is elég nehéz, tehát elengedi a lányt.

Damon: Elena, nem tehetjük. Nem tehetem.
Elena: Ne mondogasd már, hogy ez nem valóságos. Tudom, mit érzek. És te is érzed ugyan úgy, szóval ne küzdj ellene, kérlek.
Damon: ... Jó téged ilyennek látni, hogy nevetgélsz az öcséddel. Ismét ilyennek akarlak. Mindig a karácsony volt a kedvenc ünnepünk Stefannal gyerekkorunkban. De azóta sem ünneplem. Kicsit hiányzik.
Elena: Most arra gondolsz, mennyire fáj majd neki, amikor rájön, hogy együtt vagyunk?
Damon: Egész nap hazudtam neki.
Elena: Nem. Segítettél nekem és Jeremynek.
Damon: Nem az a lényeg, hogy mit csináltam, hanem hogy itt voltam veled. Használnom kéne a sarj kötődést és el kéne, hogy küldjelek. Helyesen kéne cselekednem veled és az öcsémmel szemben is. És most ezt is fogom tenni.
Elena: ...?
Damon: Most szépen hazamész.
Elena: Mi?!
Damon: Én itt maradok Jeremyvel...
Elena: Damon, ne!
Damon: ...segítek neki teljessé tenni a jelét. Megtanítom vadászni. Védelmezni fogom. És vámpírokat fogunk ölni. Nélküled.
Elena: Damon, kérlek!
Damon: Szabadon engedlek, Elena. Mert ezt akarom. Ez az, ami boldoggá tesz.

Ezzel pedig megszűnik a sarj kötődés.

 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.