Delena Online

Egy kis blog? Napló bejegyzés?

Vagy valami olyasmi.

Whá, ezt imádtam... Denzo

Nem akarok senkit untatni, de gondoltam, leírom a véleményem a 7. évaddal kapcsolatban, amit ma sikerült befejeznem. Őszintén, számomra ez volt a leggyengébb évad, de nem Elena hiánya miatt. Először is az zavart, hogy az időben ide-oda ugráltak. Hol 3 évvel későbbi jeleneteket láttunk, hol a jelenben mászkáltunk. Aztán beértük azt a 3 évet, de ezután meg  3 évvel ezelőttre kezdtünk visszatekintgetni, meg 2 és 1 évvel ezelőttre... ez néha kicsit bosszantott. Megjegyzem, nekem több Enzo-Bonnie kellett volna.

És a lényeg, ó... ...Caroline és Alaric love storyja kicsit érdekes volt. Mármint, az oké, hogy Caro nem szeretett bele, ez eddig okés, még szép! De hogy Alaric belezúgott Carolineba, csak azért, mert kihordta a gyerekeit és vele nevelgeti 3 éve...? Ne már! Az eljegyzés meg végképp túlzás volt, szerintem.
A Stefan-Valerie szál is roppant érdekes volt. Reméltem, hogy Stefan nem zúg bele végrévényesen Valeriebe, bár bevallom őszintén, nekem szimpatikus volt a csaj. Persze, leszámítva az évad elejét... ott idegesített, a többi eretnekkel együtt.

 

És hát ott van Damon... akit igazából megértek. Mindenki mindig a fejéhez vágja, hogy miatta van káosz, miatta halnak meg emberek, miatta történik minden rossz... persze, hogy még neki is megmoccan a lelkiismerete és megpróbál helyesen cselekedni... szóval érthető volt szerintem, hogy kopórsóba feküdt és kivonta magát a forgalomból. Egy valamit sajnálok itt nagyon (no nem azt, hogy Stefan 3 év szundi után felkeltette), az pedig az, hogy ez a tett rányomta a bélyegét kicsit a Bonnieval való találkozása. (Amúgy úgy bírom, amikor Bon-Bonnak hívja~) Persze, Bonnie is megérthető, a legjobb barátja cserben hagyta... vagyis... hátrahagyta. Damon búcsúlevelét meg el sem olvasta, dacból, sértettségből, fájdalomból. Mondjuk úgy, nem akarta megkönnyíteni Damon dolgát: "Szenvedj, aludj abban a tudatban, hogy nem búcsúztál el!" Vagy valami ilyesmi.
Raynát... bírtam. Igen, volt ez az átok meg a vadászos dolog, de bírtam. Csak a végén az a csavar... akkor mérges voltam.

Na, az évad végére térnék lassan... durva, ahogy Damon... megváltozik. Persze nem a saját akaratából, de akkor is. Meg az a jelenet, ahogy Enzot elragadja... valami. Aztán pedig megkezdődik kettejük mészár-túrája. Nem örülök. :\ Remélem, a 8., záró évad azért... jobb lesz, összeszedettebb. Kihagytam egy csomó dolgot, kezdve Lilyvel és Juliannal (bár még egy halk megjegyzés... én megértettem Damon érzéseit az anyjával kapcsolatban... igaz, az tény, hogy én megbocsátóbb vagyok és nem húztam volna addig a dolgot, amíg Damon... hogy már nem volt kinek megbocsátania...).

Még egy utolsó negatívum.... Matt Donoven viselkedése kábé az egész évad alatt kiborított. Mi az, hogy ennyire a barátai ellen van? Oké, vámpírok, és? Eddig elviselte őket, segített nekik, a barátai voltak, de... uhh. Benne kissé csalódtam. "Normális életet akarok" hisztije ide vagy oda... :\

Nagyjából ennyi, de... de igen, ezer dolgot kihagytam és jobban is összeszedhettem volna a gondolataim, de hajnal fél 1-kor már nem egyszerű. Bocsánat. :) Köszönöm, ha elolvastad!

Címkék: Season 7 Személyes
2016.09.23. 00:38, Elena

Visszaszámlálás...

 

Már csak

 

30 nap

 

az új évadig!

Címkék: Season 8
2016.09.21. 23:46, Elena

Delena Tumblr

Avagy megnyitottam az oldal galériáját. Legalábbis nekem ez tűnt a legegyszerűbbnek, így kerestem egy sablont és összeraktam. Egyelőre Delena gifek kerültek fel és egy kevés Elena, holnap majd jön még több is, na meg Damont sem felejtettem el. :)

A galéria linkje a szereplők menüjében is megtalálható.

Címkék: Galéria Delena
2016.09.15. 17:35, Elena

Elena és Damon, avagy a Szépség és a Szörnyeteg :33

Aki ismeri a sorozatot, az tényleg megfigyelhet párhuzamokat Elena és Damon, illetve Belle és a Szörny között. Damon és a Szörny, mindketten elég önzőek és nem mindig tudnak uralkodni magukon, azt teszik, amit ők akarnak. Mindketten "szörnyek". És hát a kérdés, hogy ki tudna szeretni egy szörnyet... mindkét esetben végül is felvetül. A választ pedig a lányokban találjuk meg. Elena és Damon kapcsolatában azt szeretem, hogy kihozzák egymásból a maximumot. Damon jobb emberré, vámpírrá válik Elena mellett. A Szörny is megjavul, változik Belle mellett. Lényeg, aki elindította ezt a párhuzamot a videókkal, illetve a képekkel... pacsi neki, mert igaza van, illik rájuk.

 

"Hol volt, hol nem volt... Régi nóta száll. Volt két idegen, aki hirtelen egymásra talált..."

"Apró változás, csöppnyi mint a könny, nem számított rá... Fél is még talán... Szépség és a Szörny... Mindig ugyanúgy; mindig meglepő; mindig úgy mint rég... Ahogy nem kétség, új nap mindig jő..."

 

"Hol volt, hol nem volt, a vén idő mesél: Édes búsan szól, hogy még változol, s néha tévedsz még... Új nap mindig jő, felszárad a könny... hol volt, hol nem volt... Rímmel így dalolt: Szépség és a Szörny..."

"Hol volt, hol nem volt... Rímmel így dalolt: Szépség és a Szörny..."

Címkék: Delena
2016.09.13. 20:25, Elena

Mai apróságok

Hoztam egy kis apróságot. A neten mostanság sokat nézelődtem és belefutottam egy-két Elena-féle ruhába. Egy kis összeállítást hoztam ezekről:

Tovább Elena ruhás szekrényéhez

 

Ugyan így próbáltam Damonhöz is összevadászni néhány ruhát, de hát hozzá nem sok sikerült.

Tovább Damon ruhás szekrényéhez

 

És egy kis extra. Elena smink, frizura és ruha. Avagy: hogyan nézz ki úgy, mint Elena?

Mára ennyi voltam, jövök legközelebb is, amint tudok! :)

Címkék: Elena Damon
2016.09.13. 20:13, Elena

Hírek Julietól

"Hamarosan utolsó évadát kezdi a The CW romantikus drámája, melynek folytatása minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik. Kiderült ugyanis, hogy Damon (Ian Somerhalder) ismét visszatér első évadbeli önmagához, ezenkívül Tyler Lockwood (Micahel Travino) is feltűnik Mystic Fallsban, hogy tovább borzolja a kedélyeket.

Ez még nem minden, mivel egy új szereplő is érkezni fog Seline (Kristen Gutoskie) személyében, akinek fontos szerepe lesz az új évadban. A fentiek tükrében miatt nem csoda, hogy sokan már izgatottan várják a folytatást, melynek első előzetese betekintést enged az őrült Damon ámokfutásába.

"Ez a gonosszá válás másabb, mint az előzőek, melynek hátterében Damon sötét oldala és az áll, hogy hol is tart az életében. Ez nem az a Damon, aki azért csinálja ezt, mert felizgatja és rosszindulatú örömmel tölti el. Ezt egy bizonyos ok miatt teszi"

– nyilatkozta Julie Plec executive producer a TVLine-nak a folytatással kapcsolatban."

 forrás

Címkék: season 8
2016.09.11. 10:23, Elena

8x01 Promo

Hello Brother

Kezdésképp itt az első rész promo videója. Izgalmasnak tűnik! *-*

Ezen kívül... Úgy néz ki, hogy Elena visszatér az évad fináléjára! (De nem biztos!) Már ha lehet hinni ennek [ itt ]. Közben az is kiderült, hogy Bonnie karaktere meg fog halni. Valószínűleg ezért van esély arra, hogy Elena visszatérjen... de sajnálom. Az lenne a legjobb zárás, ha mindenki együtt lenne. Így keserédes lesz a vég, úgy érzem. De persze tűkön ülve várom, hogy mi és hogyan fog történni! :) Meg hogy tényleg valós-e a hír.

Címkék: Season 8 Trailer
2016.09.10. 14:44, Elena

Egy újragondolt jelenet

Tudom, hogy ez senkinek sem lesz újdonság, mert már ezer éves, de... én ugye a napokban végeztem a 6. évaddal és elkezdtem nézelődni, hogy akkor miket írtak a sorozatról, meg videók, egyebek. És amikor belefutottam ebbe... kábé leestem a székről.

Damon és Kai? A készítőknek van humora, azt hiszem. Egy összefoglaló végére rakták be ezt a jelenetet, ami egyébként, eredeti formájában - szerintem, az egyik legszebb Delena pillanat.

Címkék: season 6
2016.09.08. 18:28, Elena

Nyitány~

Az első bejegyzés

Nem készültem semmiféle nyitó beszéddel, de összeszedem magam, ha már az oldal közel 2 napos. Tény, még nincs rajta túl sok dolog, az oldal váza van kész, plusz 1 és fél cikk van kész a Delena részlegen. Igazából... a sorozattal nagyon, nagyon régóta szemeztem. Pár hónapja pedig belekezdtem és első lendülettel kivégeztem a 4 évadot. Majd egy kis szünet után újra nekiálltam, bedaráltam az 5. és 6. évadot.

Annyira megszerettem az egész sorozat hangulatát, a szereplőket, legfőképp a Delena párost, hogy úgy éreztem, ki akarom élni valahol ezt a rajongásom. Nem tervezek semmi óriásit az oldallal, ebből kifolyólag. A szívem meg persze fáj, hogy Nina kiszállt és egyelőre nincs semmi a Delena szállal a történetben, de... de azért reménykedek, hogy Nina az utolsó, záró évad végére visszatér és szépen le lesz zárva a történetük. Egyébként nekem már a sorozat elején szimpatikus volt Damon... talán pont a rosszfiús stílusa az, ami megfogott és magára vonta a figyelmet. Pedig az elején igenis Stelena fan voltam. :) De ez megváltozott. Olvasgattam amúgy kommenteket, véleményeket... és volt, akinek a végére már túl sok volt a Delena szál. Érdekes, én meg pont, hogy keveset kaptam belőle. De hát ízlések és pofonok, azt hiszem.

Emlékszem, annak idején, amikor a sorozat tulajdonképpen a fénykorát élte, sok rajongói oldal született. És volt egy Delena fanfictionos oldal... akkoriban nem érdekelt, a sztorit se ismertem, csak mindenhol azt láttam, hogy hú, Vámpírnaplók. Nem vonzott, az sem, hogy egyáltalán sorozatot nézzek. De abba a fanfictionba beleolvastam. Sajnos már nem emlékszem rá, mi volt benne pontosan, csak annyit tudok, hogy tetszett... miért írom ezt le? Fogalmam sincs. Csak eszembe jutott.

Egy szó, mint száz, az oldalt ezennel megnyitom és igyekszem hozni a cikkeket erről a párosról, sőt, a sorozatról és a színészekről is. Titokban meg reménykedek Nina visszatérésében.

2016.09.08. 17:20, Elena
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre