Delena Online

Nosztalgia Csütörtök: Top 10 Delena moments

Az eheti nosztalgia csütörtök alkalmával úgy döntöttem, hogy egy Delena pillanatok válogatást hozok el nektek, ami ugyan nem a saját listám, de szerintem a videó szerkesztője azért egészen jó jeleneteket választott ki. Hozzáteszem, én kicsit másokat választottam volna, és csak tizet ki sem tudtam volna emelni a többi közül, egyszerűen annyira jó az összes jelenet 

A videó készítője elsőnek azt a jelenetet választotta, amikor Damon először szerelmet vallott Elenának, majd megigézte, hogy elfelejtse azt, amit mondott. Nekem ugyan nem ez a személyes kedvencem (és ne, ne kérdezzétek, hogy melyik XD, de teljesen megértem, itt miért ez lett az első. 

Viszont volt egy-két jelenet, amit én kifejezetten hiányoltam. Ezek közül az egyik és legfontosabb számomra a hatodik évadban, miután Damon visszatért a börtönvilágból, és megpróbálja visszaszerezni Elena emlékeit, amiben előjött az a bizonyos ígéret is az esőben. Itt nem kifejezetten az az esős jelenet az, ami annyira lenyűgözött, hanem az, ahogy ez az egész tálalva lett. Főleg a vége, amikor Damon tényleg hajlandó elengedni Elenát, és nem mondja meg, hogyan végződött az esős hullócsillag nézés. Damonnek határozottan ez volt az egyik legönzetlenebb tette az egész sorozatban, engem pedig teljesen megnyert magának ez a jelenet pontosan emiatt.

Még egy jelenetet emelnék én ki, amit biztosan beleraktam volna a saját top listámba, és ez nem más, mint a hetedik évad fináléja. Oké, Elena nem jelenik meg közvetlenül, de amikor Damon meghallja a fejében a hangját, ahogy segítségéért hívja őt, szerintem az mindent elárult a kettejük kapcsolatáról. Mert Damon gondolkodás nélkül visszament az oroszlánybarlangjába. Nagyon-nagyon szép jelenet volt a számomra 

A későbibekben majd, ha sikerül összeállítanom a saját Delena top listámat, akkor azt mindenképp megtaláljátok majd itt  És ti mit gondoltok? Szerintetek melyik a legjobb Delena moment? 

u.i: A videóban egy-két helyen lehet elmegy a hang, vagy lehet csak az én fülesem a rossz, nem tudom :O

2017.10.12. 22:10, Damon

Only The Brave

premier

Nina részt vett az Only The Brave premierjén, amiről elhoztam néhány képet. Az én véleményme az, hogy ez a ruha, ez a színösszeállítás most passzolt Ninához. Ezúttal a haja sem lett elrontva, legalábbis szerintem. További képeket a galériában láthattok!

   

Címkék: Nina Dobrev
2017.10.08. 16:40, Elena

Nosztalgia csütörtök: 101 Reasons To Ship Damon & Elena

101 ok

A mai nosztalgia csütörtökre egy friss összeállítással érkeztem nektek. 101 ok... mire is? A kedvenc párosunkra! Érdemes mindbe belegondolni, mert tényleg mindegyik igaz és mindegyik tény helytálló. Egyszerűen imádom! Tényleg úgy érzem, sosem fogok "kiszeretni" ebből a párosból. Egyszerűen tökéletesek és imádom őket. Náluk jobb páros nem igen van a számomra. De nem is kezdem el sorolni az okokat, hogy miért gondolom így, hiszen itt van sok-sok tény, amit mindenkinek ajánlok a figyelmébe, a bővebben után.

2017.10.05. 23:47, Elena

Nosztalgia csütörtök: Nina, Kat és Candice

egy kis tánc és videó

Most egy olyan videót hoztam el, amin Kath Graham és Candice Accola szerepel - elsősorban. Egy táncos tanfolyamon vettek részt és Madonna - Holiday című számára táncoltak. Ezt vette fel Nina és pont ezért került most be ide, a nosztalgia napunk alkalmával. Tudni kell, hogy a való életben ők hárman nagyon jó barátokká váltak a forgatások alatt. Szeretik a táncot, szenvedélyesek. Egyszerűen imádnivalóak - ha engem kérdeztek. A videón jól látszik, mennyire jó a hangulatuk, a kedvük és élvezik, amit csinálnak.
Mára csak ezt hoztam el nektek, de szerintem megéri meglesni őket!

2017.09.28. 23:21, Elena

Young Hollywood

Nina Dobrev

Nina hivatalos volt a Young Hollywood stúdiójába. Megoszthatta velünk az orvosi tapasztalatait, amin át kellett mennie a legújabb filmje, az Egyenes át kedvéért.

   

Címkék: Nina Dobrev
2017.09.27. 12:46, Elena

Új, francia stílusú frizura

Nina új megjelenése

Nina merész lépésre szánta el magát, legalábbis szerintem. Újított a frizuráján, amit a közelgő francia film ihletett.

A 28 éves színésznő megmutatta új kinézetét, miközben a vörös szőnyegen sétált végig, az új filmje, az Egyenes át premierjén.

"Új szerep, új megjelenés."

   

2017.09.27. 12:29, Elena

Flatliners - Egyenesen át

Mindenféle jó

Hamarosan megjelenik Nina új filmje, így a promozásra fektetik a hangsúlyt. Néhány napja megjelentek újabb képek a filmből, amit lentebb láthattok:

   

És a napokban, szeptember 21-én részt vett egy konferencián, valamint egy fotózáson is. Miközben a konferenciára tartott, a repülőgépen arra lett figyelmes, hogy az egyik utas a TVD Pilotját nézi. Ezt megörökítette instasztoriban is! Milyen jó, hogy az emberek nem felejtik a TVD-t, nem? A "jelenet" után láthatjuk Ninát, miközben a konferenciára készül.

Nina ezúttal gyönyörűséges volt - legalábbis szerintem nem lőtt mellé semmiben. A ruha, a simnk és a haja is szépséges volt, illett hozzá. Nézzétek meg ti is:

   

Ez pedig egy újabb interjú, ami előkerült:

2017.09.23. 10:54, Elena

Noasztalgia csütörtök: Damon az első évadban

avagy amikor beleszerettem a karakterbe

Ismét elérkeztünk a hét nosztalgia napjához, és ismételten tőlem láthattok egy rövid kis bejegyzést, természetesen mindenki kedvencéről, Damonről. A videóban az első évad 6. epizódjának egyik jelenete szerepel, amikor is Damon elrabolta Vickiet, szórakoztak együtt kicsit, majd Damon nemes egyszerűséggel átváltoztatta a lányt. Őszintén szólva, nem nagy durranás maga a jelenet, de mégis számomra ez volt az a pillanat, amikor úgy igazán beleszerettem Damonbe, de az okát nem tudnám megmondani. Talán azért, mert az egész első évad során ez volt az első olyan pillanat, amikor Damon tényleg önmagát adta, amikor nem bújt a rideg, hidegvérű gyilkos álcája mögé, és amikor nem akarta elhitetni másokkal, hogy ő milyen gonosz és romlott lelkű. Vagy, lehetséges ezt már csak utólag akarom én belemagyarázni, mindenesetre nagyon jó volt látni, hogy eleinte milyen önfeledetten szórakozott (és nem, határozottan nem a szexi tánca miatt vált a kedvencemmé). És természetesen a csattanó sem maradhatott el a jelenet végéről, amikor is Damon közölte Vickievel, hogy a megoldás számára a halál, majd eltörte a nyakát. Persze nem akart ő ezzel rosszat tenni, elvégre tudta, hogy vámpírrá fog válni, de az a hidegvérűség és könnyedség, ahogy azt tette, nekem nagyon-nagyon tetszik - így utólag, akkor persze lesokkolódtam én is, mert hát, egy ilyen megható pillanatban nem éppen ezt várja az ember. 

És ti mit gondoltak erről a jelenetről? Ti mikor szerettetek bele úgy igazán a karakterbe? :D

2017.09.21. 18:51, Damon

The Vampire Diaries: Unlocking the Secrets of Mystic Falls Book

Vámpírnaplók: Mystic Falls Titkainak Felszabadítása

A könyv, mely a Vámpírnaplók: Mystic Falls titkainak felszabadítása címet viseli, most, szeptember 12-én jelent meg és a színfalak mögé repít minket. A sorozat bemutatása óta a világ minden táján milliókat bűvölt el ez a történet, ami végig izgalmas utazást nyújtott mind a színészeknek, szereplőknek, de a rajongóknak is. Tele volt feszültséggel, romantikával, drámákkal, amik meghódították a rajongókat. Ezért is készült el ez a könyv, amely tartalmazza a nyolc évadot és a hozzá kapcsolódó interjúkat, cikkeket, rengeteg képet, extra tartalmakat. Néhány érdekes dolgot olvashatunk még Bonnie Bennett nagymamájáról is.

Összesesen 160 oldal: Ian Somerhalder előszavával, valamint Julie Plec, Kevin Williamson és Paul Wesley közreműködésével. A könyvet Michael Mallory írta, aki nemzetközileg elismert filmek, sorzatok, animációk, valamint a 20. századi popkultúra szakértője.

   

Címkék: TVDforever
2017.09.18. 08:03, Elena

Variety And Women In Film’s Emmy Party

Nina megjelenés

Nina is részt vett a Variety And Women In Film’s Emmy partiján. A megjelenése mellett nem tudok elmenni: a mindig gyönyörű és sziporkázó kedvencünk most nagyon nem nézett ki jól. Legalábbis szerintem. A smink és a haj egyszerűen nem az ő stílusa volt, sőt, szerintem senki stílusa sem. A ruha is rossz választás volt. Remélem, a stylelistja nem követ el még egyszer ilyen hibát, ugyanis Nina valóban szép és hiába öregszik, a szépsége megmarad. De miről is beszélek? Nézzétek meg magatok:

   

Címkék: Nina Dobrev
2017.09.16. 07:56, Elena
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre