Delena Online

Az elmúlt napokban

még áprilisban

26-án, Ianékről készült néhány fotó. A házassági évfordulójukat ünnepelték meg Santa Monicában. :)

         

Nina West Hollywodban, Los Angelesben. A sztárokat úgy sajnálom, amikor annyira megrohamozzák őket, hogy körülbelül levegőt sem kapnak. Videó.

         

28-án ismét Ninát kapták lencsevégre, miközben sétáltatta az imádnivaló Mavericket. *-* Az utóbbi napokban rengeteget posztol a kutyusával, többek közt insta sztorikat. Látszik, hogy mennyire imádja!

         

2017.05.01. 11:56, Elena

Ian üzenete

nekünk és a feleségének <3

Instagramon posztolta, csak úgy, mint a videót, amit már megosztottam veletek. Nagyon kedves szavakat intézett mind hozzánk, mind Nikkihez és persze a téma a házassági évfordulójuk volt, meg a felesége. Nagyon aranyos! :)

A világ legelképesztőbb emberéhez. Köszönet a 2 év házasságért. Ma, két évvel ezelőtt, ebben a percben mondtuk ki: "Akarom." és nem lehetnék boldogabb vagy hálásabb neked ebben az életben. Köszönöm, hogy a legjobb barátom, a legkeményen dolgozó, a legkedvesebb, a legtürelmesebb és a legtehetségesebb nő vagy, akit valaha ismertem. Neked, szerelmem, azt mondom, tudom, hogy sok ilyen lesz még, alig győzzük majd számolni. Részben, mert én annyira öreg leszek... szeretlek.

2017.04.27. 11:16, Elena

STAND UP! for the Planet

Los Angeles

Nina legújabb megjelenése tegnap volt a STAND UP! for the Planet eseményen, ami Los Anlegesben volt. Ismét gyönyörű volt, hozza az aranyos, mégis felnőttes stílusát:

         

Címkék: Nina Dobrev
2017.04.26. 23:58, Elena

2 év

wedding

Ma 2 éve annak, hogy Ian és Nikki összeházasodtak! Elég távoli az időpont, mégis olyan, mintha csak tegnap lett volna - számomra legalábbis. Ian egy Instagram videóval és néhány kedves szóval lepte meg a szerelmét és a rajongókat:

Nincs jobb módja az ünneplésnek az esküvőnk évfordulóján, minthogy ebben a stúdióban, együtt hallgassuk ezt a gyönyörű hangot, ezeket a szép szavakat. Kevesebb, mint 1 óra és 2 éve lesz annak, hogy feleségül vettem a gyönyörű szerelmemet. Csak reménykedhetek, hogy még több, mint egy millió jön...

2017.04.26. 13:25, Elena

MagicCon

Németország

Iannek nem volt sok ideje pihenni, ugyanis Kína után Németország felé vette az irányt, hogy részt vehessen a MagicConon.

         

A rajongókkal való fotózás és törődés ezúttal sem maradhatott el.

         

A fotókat alá is írta annak, aki hajlandó volt kivárni a sort.

         

Címkék: Ian Somerhalder
2017.04.26. 13:12, Elena

Ian Kínában járt

lesifotók, hivatalos megjelenés

Mint írtam a chatben is, Ianről még van egy-két dolog, amit nem hoztam el. Az első rögtön egy Los Angelesi fotósorozat, ahol jól látszik, hogy Ian büszkén viseli Damon gyűrűjét. *-* Ugye az egyik rajongói találkozón elmondta, hogy ez az egyetlen dolog, amit megtartott. Ezt most bizonyítékkal is alátámasztotta. Egyébként ekkor indult útnak Kínába.

         

Néhány kép, ami nem kapcsolódik eseményhez pusztán megerősíti a tényt, hogy Ian megérkezett Kínába. Ez volt 15-én.

         

16-án pedig eljött a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál napja, amin ő is részt vett. Rengeteg fotó előkerült róla, érdemes végignézni mindet. Van néhány kép a sajtótájékoztatóról is, valamint az ünnepségről.

         

A rajongói fotók több ízben. A fesztivál helyszínén, és másnap.

         

Sajtótéjékoztatón készült fotók és ismét a rajongók körében. :)

         

Címkék: Ian Somerhalder
2017.04.26. 12:51, Elena

Coachella és szabadtéri edzés

Ninás életképek

Coachellán való megjelenés. A név hallatán rögtön beugrott a múltkori videója... :D

         

Nina részt vett egy szabadtéri edzésen, hogy újra formába hozza magát. A rendezvényen az új társa, a kiskutyája is vele tartott. Ezekről hoztam néhány fotót.

         

Amit Nina visel, piros felső, egy Alexander Wang által tervezett dzseki, amit meg lehet vásárolni a Lane Crawfordban.

         

Még április 18-án kapták lencsevégre Los Anlegesben, amikoris egy barátnőjével sétált.

         

Címkék: Nina Dobrev
2017.04.26. 12:45, Elena

Márciusi Somereed

lesifotó

Még március 10-én kapták lencsevégre Iant és Nikkit egy étteremben, Los Anlegesben.

         

Címkék: Ian Somerhalder
2017.04.26. 12:38, Elena

Maverick Do(g)brev

új családtag?

Nina mindig is nagy állatbarát volt. Nem régen veszítette el a cicáját, Lynxet, aki már sok-sok éve vele volt, most viszont úgy tűnik, új társra talált, ezúttal egy kiskutya személyében, akit viccesen Maverick Do(g)brevnek hív. Saját instagram profilja is lett a kiskutyusnak, ahova egy bejegyzést is írt! :)

Címkék: Nina Dobrev
2017.04.26. 12:32, Elena

Somereed és Ian fotósorozatok

régi képek és persze újak

Egy régi, 2015-ös fotósorozat látott napvilágot, ami nem tudom, eddig merre kószált. A 7Post Magazine számára készült és végre mi is láthatjuk. Ian és Nikki nagyon szépek együtt!

         

Ian nem hagy minket friss fotók nélkül sem, ugyanis kettő fotósorozat is készült róla az elmúlt napokban! Az egyik sötétebb, borongósabb, a másik viszont mondhatni, az ellentéte - főleg Ian öltözéke miatt. Nos, nem húzom tovább az időt, nézzétek meg ti is:

         

         

2017.04.26. 12:23, Elena
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!