Delena Online

Nosztalgia Csütörtök: Top 10 Delena moments

Az eheti nosztalgia csütörtök alkalmával úgy döntöttem, hogy egy Delena pillanatok válogatást hozok el nektek, ami ugyan nem a saját listám, de szerintem a videó szerkesztője azért egészen jó jeleneteket választott ki. Hozzáteszem, én kicsit másokat választottam volna, és csak tizet ki sem tudtam volna emelni a többi közül, egyszerűen annyira jó az összes jelenet 

A videó készítője elsőnek azt a jelenetet választotta, amikor Damon először szerelmet vallott Elenának, majd megigézte, hogy elfelejtse azt, amit mondott. Nekem ugyan nem ez a személyes kedvencem (és ne, ne kérdezzétek, hogy melyik XD, de teljesen megértem, itt miért ez lett az első. 

Viszont volt egy-két jelenet, amit én kifejezetten hiányoltam. Ezek közül az egyik és legfontosabb számomra a hatodik évadban, miután Damon visszatért a börtönvilágból, és megpróbálja visszaszerezni Elena emlékeit, amiben előjött az a bizonyos ígéret is az esőben. Itt nem kifejezetten az az esős jelenet az, ami annyira lenyűgözött, hanem az, ahogy ez az egész tálalva lett. Főleg a vége, amikor Damon tényleg hajlandó elengedni Elenát, és nem mondja meg, hogyan végződött az esős hullócsillag nézés. Damonnek határozottan ez volt az egyik legönzetlenebb tette az egész sorozatban, engem pedig teljesen megnyert magának ez a jelenet pontosan emiatt.

Még egy jelenetet emelnék én ki, amit biztosan beleraktam volna a saját top listámba, és ez nem más, mint a hetedik évad fináléja. Oké, Elena nem jelenik meg közvetlenül, de amikor Damon meghallja a fejében a hangját, ahogy segítségéért hívja őt, szerintem az mindent elárult a kettejük kapcsolatáról. Mert Damon gondolkodás nélkül visszament az oroszlánybarlangjába. Nagyon-nagyon szép jelenet volt a számomra 

A későbibekben majd, ha sikerül összeállítanom a saját Delena top listámat, akkor azt mindenképp megtaláljátok majd itt  És ti mit gondoltok? Szerintetek melyik a legjobb Delena moment? 

u.i: A videóban egy-két helyen lehet elmegy a hang, vagy lehet csak az én fülesem a rossz, nem tudom :O

2017.10.12. 22:10, Damon

Nosztalgia csütörtök: 101 Reasons To Ship Damon & Elena

101 ok

A mai nosztalgia csütörtökre egy friss összeállítással érkeztem nektek. 101 ok... mire is? A kedvenc párosunkra! Érdemes mindbe belegondolni, mert tényleg mindegyik igaz és mindegyik tény helytálló. Egyszerűen imádom! Tényleg úgy érzem, sosem fogok "kiszeretni" ebből a párosból. Egyszerűen tökéletesek és imádom őket. Náluk jobb páros nem igen van a számomra. De nem is kezdem el sorolni az okokat, hogy miért gondolom így, hiszen itt van sok-sok tény, amit mindenkinek ajánlok a figyelmébe, a bővebben után.

2017.10.05. 23:47, Elena

Nosztalgia csütörtök: Nina, Kat és Candice

egy kis tánc és videó

Most egy olyan videót hoztam el, amin Kath Graham és Candice Accola szerepel - elsősorban. Egy táncos tanfolyamon vettek részt és Madonna - Holiday című számára táncoltak. Ezt vette fel Nina és pont ezért került most be ide, a nosztalgia napunk alkalmával. Tudni kell, hogy a való életben ők hárman nagyon jó barátokká váltak a forgatások alatt. Szeretik a táncot, szenvedélyesek. Egyszerűen imádnivalóak - ha engem kérdeztek. A videón jól látszik, mennyire jó a hangulatuk, a kedvük és élvezik, amit csinálnak.
Mára csak ezt hoztam el nektek, de szerintem megéri meglesni őket!

2017.09.28. 23:21, Elena

Noasztalgia csütörtök: Damon az első évadban

avagy amikor beleszerettem a karakterbe

Ismét elérkeztünk a hét nosztalgia napjához, és ismételten tőlem láthattok egy rövid kis bejegyzést, természetesen mindenki kedvencéről, Damonről. A videóban az első évad 6. epizódjának egyik jelenete szerepel, amikor is Damon elrabolta Vickiet, szórakoztak együtt kicsit, majd Damon nemes egyszerűséggel átváltoztatta a lányt. Őszintén szólva, nem nagy durranás maga a jelenet, de mégis számomra ez volt az a pillanat, amikor úgy igazán beleszerettem Damonbe, de az okát nem tudnám megmondani. Talán azért, mert az egész első évad során ez volt az első olyan pillanat, amikor Damon tényleg önmagát adta, amikor nem bújt a rideg, hidegvérű gyilkos álcája mögé, és amikor nem akarta elhitetni másokkal, hogy ő milyen gonosz és romlott lelkű. Vagy, lehetséges ezt már csak utólag akarom én belemagyarázni, mindenesetre nagyon jó volt látni, hogy eleinte milyen önfeledetten szórakozott (és nem, határozottan nem a szexi tánca miatt vált a kedvencemmé). És természetesen a csattanó sem maradhatott el a jelenet végéről, amikor is Damon közölte Vickievel, hogy a megoldás számára a halál, majd eltörte a nyakát. Persze nem akart ő ezzel rosszat tenni, elvégre tudta, hogy vámpírrá fog válni, de az a hidegvérűség és könnyedség, ahogy azt tette, nekem nagyon-nagyon tetszik - így utólag, akkor persze lesokkolódtam én is, mert hát, egy ilyen megható pillanatban nem éppen ezt várja az ember. 

És ti mit gondoltak erről a jelenetről? Ti mikor szerettetek bele úgy igazán a karakterbe? :D

2017.09.21. 18:51, Damon

The Vampire Diaries: Unlocking the Secrets of Mystic Falls Book

Vámpírnaplók: Mystic Falls Titkainak Felszabadítása

A könyv, mely a Vámpírnaplók: Mystic Falls titkainak felszabadítása címet viseli, most, szeptember 12-én jelent meg és a színfalak mögé repít minket. A sorozat bemutatása óta a világ minden táján milliókat bűvölt el ez a történet, ami végig izgalmas utazást nyújtott mind a színészeknek, szereplőknek, de a rajongóknak is. Tele volt feszültséggel, romantikával, drámákkal, amik meghódították a rajongókat. Ezért is készült el ez a könyv, amely tartalmazza a nyolc évadot és a hozzá kapcsolódó interjúkat, cikkeket, rengeteg képet, extra tartalmakat. Néhány érdekes dolgot olvashatunk még Bonnie Bennett nagymamájáról is.

Összesesen 160 oldal: Ian Somerhalder előszavával, valamint Julie Plec, Kevin Williamson és Paul Wesley közreműködésével. A könyvet Michael Mallory írta, aki nemzetközileg elismert filmek, sorzatok, animációk, valamint a 20. századi popkultúra szakértője.

   

Címkék: TVDforever
2017.09.18. 08:03, Elena

Évfordulós ajándék

bővített 8x16-os jelenet

Hé, #TVDfamily, itt van egy kis évfordulós ajándék nektek. Valaki kérte és úgy éreztem, jó lenne megosztani.

Julie Plec osztotta meg a twitteren. Nos, ahogy megnéztem ezt a bővített jelenetet, a könnyeim újból elkezdtek folyni. Nem vitás, hogy életem sorozata marad a TVD és mindig ezt a hatást fogja kiváltani belőlem. Könnyek, mintha nem apadna el soha...
Nos, tény és való, hogy túl sok újdonságot nem kaptunk a bővített jelenetben, de azért mégis. Láthattunk mindenkit, ahogy elbúcsúzik Stefantól... mindenki adott valamit neki búcsúként. Bevallom őszintén, nekem egészen eddig a pillanatig le sem esett, hogy Elena a nyakláncát adja oda... (igazság szerint aranyosnak találtam volna, ha emberként újra viseli, de így már érthető, hova is tűnt).
Mindenesetre, köszönjük Julie Plecnek, hogy megosztotta ezt velünk! Remélem, más bővített jelenet is van még a tarsolyában, amit idővel megoszt velünk, rajongókkal.

2017.09.14. 14:45, Elena

Évforduló

The Vampire Diaries

Kedves naplóm!

Túléltem a napot. Legalább 37x mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm". Egyszer sem gondoltam komolyan, de senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi: "hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.

- Elena

8 éve, pontosan ezen a napon került bemutatásra a sorozat legelső része, szóval a mai nap különlegesnek számít és habár nincs nosztalgia nap, úgy gondolom, érdemes időt szánni erre, legalább egy videóval, ami jól magába foglalja a 8 évadot (és az egyik legsírósabb videó, amivel mostanában találkoztam - én odáig vagyok érte):

Még mindig durva belegondolni, hogy honnan hová jutott a sorozat, mennyit fejlődtek a karakterek, kapcsolatok. És bár nem tartozik ide, de megemlíteném, hogy az utóbbi pár napot Damonnél töltöttem és The Originals maratont tartottunk - és be kell valljam, hogy az a sorozat a nyomába sem érhet a TVD-nek. Nem elfogultság vagy ilyesmi, egyszerűen a TVD-ben sokkalta több érzelem van, jobban kirajzolódnak a kapcsolatok, jobban ki vannak dolgozva ezek a dolgok és... a család itt tényleg család. Damon és Stefan hiába voltak haragban, ha olyan volt a helyzet, igenis odatették magukat. Szóval, köszönöm, hogy a TVD létezik és színt hozott, sőt, hoz az életembe! Imádom!! Delena forever~ 

2017.09.10. 13:23, Elena

Nosztalgia csütörtök: The best of humor

Damon módra

Egy újabb hét eltelt, és ezzel elérkeztünk egy újabb Nosztalgia csütörtökös bejegyzéshez. Ezúttal egy egyszerű kis videót hoztam nektek, amiben Damon legjobb beszólásai lettek összegyűjtve, nagyon is jól szerintem. Ezt mindig is imádtam a karakterben, nagyon jó poénjai voltak, és 8 évad sem volt elég ahhoz, hogy megunjam az aranyköpéseit. Sajnos pár percben nem lehet az összeset bemutatni, de ez a kis videó tartalmaz néhány gyöngyszemet. Remélem, ti is így gondoljátok. 

Ha még egyszer meghallom azt, hogy hasonmás, meg kell tanulnom, hogyan kell betűzni.

2017.09.07. 19:27, Damon

Nosztalgia csütörtök: Szereplőválogatás

Ian és Nina

Azt hiszem, ennél jobb nosztalgia bejegyzés aligha kellene erre az augusztusi, utolsó csütörtökre.
Érdekesség, hogy Elena szerepét eredetileg Ashley Simpsonnak szánták, de végül elutasították. Amikor Nina meghallgatása lett volna, a lány lebetegedett és nem tudott megjelenni, így majdnem lecsúszott a szerepről. De megoldotta, felvette videóra és elküldte Juliéknak, így az övé lett Elena és a többi hasonmásának szerepe. Bár ekkor még nem tudta, hogy nem egy szerepet nyert meg.
Ian pedig... nos, nagyon is akarta ezt a szerepet és beleadott mindent, amit csak lehetett. Elmondja, hogy ez a 10 nap nagyon intenzív volt a számára, sokakkal megismerkedett, na meg persze idegeskedett. Nagyon nagy volt benne az elhatározás Damon szerepe iránt. És végül megkapta. Nem bánta meg senki, hisz ahogy lementek az első részek, máris érkeztek a visszajelzések, miszerint mennyire jól választottak színészt a karakterhez.
Nagyon durva visszagondolni, hogy évekkel ezelőtt a kedvenceink lerágták a körmeiket, hogy megkapják-e az adott szerepet... azóta 8 teljes év telt el és egy igencsak sikeres sorozatot tudhatnak ma már maguk mögött. Ez pedig nagyszerű! *-*

2017.08.31. 20:56, Elena

Saját toplista Nina alakításáról

avagy: mikor játszott eszméletlenül jól?

Gondoltam, ideje folytatni ezt a "cikksorozatot". Legutóbb igyekeztem 10 olyan jelenetet összeszedni, amiben Ian tehetsége kimagaslott, most viszont... Nina van terítéken. Rengeteg jó jelenete van és nem is sikerült szerintem jól kiválasztanom a 10 legjobbat (sokat, nagyon sokat be akartam még ide rakni a listába). Nina nagyon tehetséges színésznő és a TVD-nek hála amúgy rengeteg oldalát meg is tudta mutatni. Csak vegyük sorra: Elena, a kis naiv ember. Katherine, a vámpír bitch. Amara, a... hú, rá nem is tudok jó szót! Annyira magatehetetlen karakter volt, miután felbukkant a jelenben, hogy fú. És ha jól megnézzük, ez a 3 karakter nagyon más és mégis... mindegyiket remekül játszotta Nina. Nem is húzom tovább a szót, íme az én listám:

10.) Az ártatlan Elena 3x19

Elena ebben a jelenetben a legártatlanabb teremtmény szerintem a földön. Bár Ninának alapvetően aranyos kis babaarca van és imádnivaló, bájos, de ezekben a pillanatokban még inkább szembetűnő. Nem csinál sok dolgot, sőt, igazából csak fekszik Damon mellett, de engem valamiért megfogott.

9.) Katherine vs. Elena 4x23

Tekintve, hogy ezt a jelenetet alapból többször kellett felvenni, minimum kétszer, ha elsőre perfectül sikerült mindent... Itt egyszerre láthatjuk Ninának a két oldalát, a két végletet - és szerintem nagyon jól tükrözi, mennyire más a két karakter. Habár Elena vámpír, ő mégis egy jobb, szerethetőbb, érzelmesebb lány, mint Katherine, akivel szintén rengeteg rossz dolog történt, mégsem volt képes a jó oldalába kapaszkodni. Elenát hibáztatja, miszerint neki mindene megvan és mindent elvett tőle. Egy a lényeg, Nina szuper és csodálatosan színészkedik!

8.) Ölj meg vagy csókolj meg! Mindkettő nem fog menni. 2x01

Ezeknél a jeleneteknél még csak "ismerkedtünk" Katherine-el. Tetszett a bevállalós stílusa, a vagány csaj, aki tudja, mit akar. És Nina ezt tökéletesen megformálta, megmutatta nekünk. Valahogy nehéz vele betelnem, annyira jól hozza magát a karaktert. Egy számító kis hölgyemény, aki nem rest játszani másokkal - Damonnel is előszeretettel szórakozik. Tetszik, hogy az orránál fogva vezeti, felemeli a porból, majd olyan gyorsan össze is töri a szívét. Katherine, azaz Nina végig a magabiztos, törhetetlen nő képét tárja elénk és ez nagyon, nagyon tetszik.

7.) Elena és Damon békülése 4x23

Ez a jelenet nem csak Elena, azaz Nina miatt fontos nekem. Konkrétan ez az a rész, amikor Delena ténylegesen végleges lett, mondhatni. Részekkel ezelőtt Damon és Stefan megbeszélték, hogy bárkit is választ Elena, a végén az, aki hoppon maradt, elhagyja a várost és hagyja a párt békessében. És... Elena dönt. Méghozzá Damon mellett és ezt annyira csodálatos módon közli vele...! Nem találok szavakat. Igen, tudom, hogy ez inkább a forgatókönyvírók érdeme, de na! Az, ahogy Nina előadja, az már az ő érdeme. És itt amúgy Ian is megérdemli a tapsot, mert Damonként hozza a színvonalat, csakúgy, mint máskor!

6.) Elena szelektív emlékezetvesztése 6x02

Elena meghozott egy komoly döntést... ezúttal magáért és igazából másokért is, mások testi épségéért. Ha nem vetetné el az emlékeit Damonről, abba belepusztulna és másoknak is ártana. Ez a helyzet. Ahogyan viszont ez az emlékezet elvevés lezajlik... nem is tudom, hogyan írjam. A lényeg, hogy kicsit olyan nekem ez, mint az érzelem kikapcsolás. Ahogy Elena végre rájön, hogy mikor szeretett bele Damonbe és végül Alaric törli ezt az emléket... Elena tekintete, arca megváltozik és kitörlődik belőle Damon. Nem érez iránta mást, csak gyűlöletet.

Elena: Jeremy. Damon... megölte Jeremyt. A szemem előtt törte ki a nyakát.
Alaric: Elena... ki Damon Salvatore?
Elena: Ő Stefan bátyja. Egy szörnyeteg volt és meghalt.

2017.08.26. 19:08, Elena
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Damon & Elena kapcsolata nem indul zökkenőmentesen. Az első évad sok közös pillanatot tartogat számukra, Damon hamarosan bele is szeret a lányba. Damon segít Elenának, hogy Stefan megmeneküljön, később pedig Elena éri el, hogy Damon ne haljon meg a többi vámpírral együtt. Az évad végén Damon megcsókolja Katherinet, aki Elenának adja ki magát. A második évadban Damon bevallja az érzéseit, de elfeledteti Elenával, hisz tudja, az öccse jobban megérdemli, hogy ez a lány mellette legyen és szeresse. Később, mikor Damon haldoklik a vérfarkas harapás miatt, Elena megcsókolja, de ez még nem szerelem a részéről. A harmadik évadban Damon visszaadja Elenának az elvesztett nyakláncot. Később kiderül, hogy a lány ekkor, vagyis a születésnapján szeretett bele Damonbe. Az évad alatt sok időt töltenek együtt, ám a végén Elenának döntést kell hoznia. Kitől búcsúzik el? Ezúttal Stefant választja, de Damon is fontos a számára. Aztán Elena autóbalesetet szenved. Meg is halna, de kiderül, hogy vámpírvér volt a szervezetében, így azzal zárul az évad, hogy magához tér. A negyedik évadban visszatérnek Elena azon emlékei, amit emberként elfeledtettek vele. Elena küzd a vámpírléttel és Damon segítségét kéri, aki minden tőle telhetőt megtesz. A későbbi részekben hivatalosan összejönnek. Elena, az öccse halála után kikapcsolja az emberségét, viszont az évad végére visszatér. Az ötödik évad elején örömmámorban úsznak. Később a baj elég nagy adagban szakad rájuk. Először az Augustin társaság, később Katherine keseríti meg az életüket. Túl lesznek szakításon is, de mint tudjuk, őket nem egyszerű szétválasztani; szeretik egymást. Az évad végén Damon öngyilkos küldetésre vállalkozik, de megígéri Elenának, hogy visszatér, hisz mások is vissza fognak tudni jönni a másik oldalról. Azonban az ígéretét nem tudja beváltani, Elena összeomlik. A hatodik évad elején Elena boldognak tűnik, de ez csak a felszín. Titokban gyógynövény főzeteket vesz be, hogy találkozhasson "Damonnel". Később Alaricot kéri meg, hogy feledtesse el vele a férfit, mert képtelen így élni. Damon eközben azon dolgozik, hogy minél előbb visszajusson a börtönvilágból, ami sikerül is. Sok időbe telik, mire Elena úgy dönt, emlékezni akar a szerelemre, ami érzett, de Alaric már nem tudja visszavonni az igézetet. Elena viszont szép lassan újra beleszeret Damonbe és ismét együtt lesznek. Az évad vége felé közösen eldöntik, hogy beveszik a gyógyírt és emberként élik le az életüket. Elena be is veszi, míg Damont megpróbálják több oldalról is lebeszélni. Mielőtt bevehetné a gyógyírt, valami olyan történik, amire senki sem számított: Kai jóvoltából Elena álomba zuhan, amiből csak akkor ébredhet fel, ha Bonnie meghal... az évad utolsó képkockáin Damon még bejut Elena elméjébe, hogy utoljára találkozhassanak. A hetedik évadban Damon igyekszik elfogadni, feldolgozni Elena veszteségét, habár egyáltalán nem egyszerű. Szinte képtelen rá. Az évad végén, az Armoryban Elena hangját véli hallani, így elindul az irányába... ez az, ami a vesztét okozza. A nyolcadik évadban Damon egy szirén bábjává válik és sokáig Elena emlékébe kapaszkodva próbálja ezt végigcsinálni. Később Sybil módosítja az összes Elenáról szóló emlékét, így a lány megszűnik számára. Ám a félévadzáróban Carolinenak van egy jó húzása, ajándékot ad Damonnek: Elena nyakláncát. Ahogy Damon megpillantja, visszaszivárog Elena a fejébe. A nyaklánc végül nem hagyja nyugodni Damont. Ahogy ő fogalmaz, akárhányszor megfogja, melegség árad szét benne. Végül elkezd küzdeni Sybil ellen, aki bosszúból egy katatonális állapotba küldi. De onnan is kijut, hála a barátainak és a testvérének. Kad legyőzése közben majdnem meghal... sőt, meg is hal, feláldozva önmagát Stefan és Elena életéért cserébe. Ebből a helyzetből Bonnie menti meg. Ezek után már csak egy végső ellenséggel kell szembenéznie neki és a többieknek: Katherinenel. A lány, aki az egész történetet elindította, még egyszer utoljára átejti a fivéreket. Damon komoly döntésre szánja el magát; feláldozná az életét azért, hogy ezúttal valóban mindenkit megmentsen. Ám ezt az áldozatot végül a testvére átveszi, erőszakkal. Damon emberként találkozik újra Elenával, akivel megkapják a "boldogan éltek, amíg meg nem..." endgame-t.

Damon & Elena - All I Need (8x09)

 

A szerkesztő:
Elena

 

 
 


 

Olyan oldalak, ami az enyémhez
hasonlóan egy párossal foglalkoznak.

 

 
    
    
    
    
    
 

29/2

Leginkább sztáros, sorozatos oldalakkal cserélek, valamint a barátaimat teszem ki, ezért ne sértődj meg, ha visszautasítalak. Feltétel még az igényes tartalom és a kinézet is.

 

Érdekel a szerepjáték? Szereted a The Vampire
Diariest vagy a The Originalst? Olvass tovább!

Elgondolkoztál azon valaha, hogy sok legendában miért pont az este az az időszak, amikor a legtöbb szörnyűség történik? Vagy azon, hogy az emberek miért félnek ösztönösen a sötéttől, az éjtől? Mintha valami gonosz lapulna benne, valami, amit senki sem ismer, senki sem lát, de retteg tőle, mert érzi a belőle áradó gonoszságot... Te is tudni akarod ezekre a kérdésekre a választ, nem igaz? De hinnél-e nekem, ha azt mondanám, minden mese a vámpírokról, vérfarkasokról és boszorkányokról igaz? A nem értő, tudatlan szemek elől elrejtve, de a felszín alatt ott van a világ az igazi valójában, s minden szegletét mágia itatja át. S pontosan ennek következtében jöttek létre a természet anomáliájaként a vámpírok, vérfarkasok, hibridek, eretnekek, s ki tudja, milyen torz lényeket rejt még az éjszaka… Készen állsz, hogy felfedezd ezt a világot, mely nemcsak izgalmakat, hanem megannyi veszélyt is tartogat a számodra?
Szembeszállhatsz a sötétséggel, megpróbálva eltörölni a föld színéről az emberek számára veszélyes teremtményeket, de ugyanígy melléjük is állhatsz, s élvezheted a hatalmat, a felsőbbrendűséget, azt, hogy mindenki felett állsz… A választás a te kezedben van, ám jól vigyázz, hogyan döntesz, mert annak súlyos következményei lehetnek, s ha egyszer belevágsz ebbe a kalandba, akkor többé nem visszakozhatsz… 

http://silhouettefrpg.hungarianforum.com/

 

 

Szerkesztők: Elena & Damon
Téma: Delena (Damon & Elena)
Nyitás: 2016. szeptember 6.
Design: Elena
Egyéb kód: LindaDesign
E-mail: delenackles@gmail.com

delena.gportal.hu egy non-profit rajongó oldal. A szerkesztőség nem áll kapcsolatban Nina Dobrevvel és Ian Somerhalderrel, sem a menedzsereikkel, hozzátartozóikkal. Az oldal célja csupán annyi, hogy megismerhessük kicsit őket és még jobban azt a két karaktert, akiket alakítanak a The Vampire Diaries című sorozatban: Damont és Elenát. Az itt található tartalom többsége saját írás, fordítás, illetve gyűjtés. Ezek részben, vagy teljes egészében történő másolástilos. Ha mégis el szeretnél vinni valamit, írj nekünk és egyezkedünk.

 
Indulás: 2016-09-06
 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.